Laja öröksége

Mária egyszer megjelent a koka hazájában

Laja ôslakói, az inkák egykor itt imádták isten-királyukat, a nap-inkát. A klasszikus inka kultúra nyomaiból még ma is látszik valami: a Napkapu és Tiahuanaco muemlék-romjai – e jelenlegi idôszámítás 1200-as éveibôl. Amikor a spanyol Alfonso de Mendoza 1548-ban Tiahuanacoba jött, az inka birodalomból már alig volt valami. Francisco Pizarro az egykor hatalmas birodalomnak azzal adta meg a kegyelemdöfést, hogy 1532-ben Cajamarcában foglyul ejtette, majd nemsokára kivégeztette Atahualpa inka királyt. Aztán indiánok ezreit mészárolták le vagy vitték és adták el rabszolgának, vagy éppen ezerszámra dolgoztatták halálra ôket Cerro Rico (Potosí) nem sokkal azelôtt feltárt ezüstbányájában.

Alfonso de Mendoza Tiahuanaco kultikus városától körülbelül egynapi járóföldre alapította a Nuestra Senora de la Pax nevet viselô települét. A városalapítás 1548. október 20-án történt azon a helyen, ahol ma Laja falálható, La Paz pedig – a mostani fôváros – egy völgybe húzódott, valamivel mélyebbre, mint az Altiplanonak nevezett nagy fennsík. Lajaban még ma is szobor hirdeti a városalapító spanyol megkopott dicsôségét: otromba betontalapzaton áll Mendoza kôbôl faragott mellszobrocskája a korra jellemzô sityakkal a fején – amely az Altiplanón felváltva uralkodó hôség és esô ellen egyaránt védelmet nyújtott. A jeles katonatiszt tekintete La Paz felé fordul, ahol a “Miasszonyunk, a béke asszonya” székesegyház áll. A régi templom, Laja spanyol gyarmati stílusban épült temploma már rég az enyészeté lett volna (soktonnás mennyezete egyszer már beomlással fenyegetett), ha 1854. december 8-én nem történt volna valami csodálatos.

A hagyomány szerint egy egyszeru lajai indián parasztnak megjelent az istenanya, Mária. A szuz jelenésének megtörténtét nyilván senki sem hitte volna el a parasztnak, ha Mária képe nem maradt volna fenn aznap egy lapos kövön. Az istenanya képén – amely ma a plébániatemplomban egy valamikor pompázatos oltárban látható – egy szépen kidolgozott nôalak áll bô köpenybe burkolózva. Az oltár mögötti lépcsôsorokon feljutva látható meg az aranykeretbe foglalt kô a képmással. Sok-sokezer zarándok ment már föl e lépcsôkön a századok során. Többségük indián.

Nem ok nélkül hívják az indiánok Santuario Nuestra Senora de Chijipatának ezt a szentházat. Több mint tizenkét éve lelkipásztori központ is muködik a kôre rögzült Mária-kép tövében aymara-indiánok számára. 75 fônyi indián csoport tanulhat, muvelôdhet vagy éppen pihenhet a központban. Sokan közülük katekétai állásra készülnek, vagy éppen bázisközösség-vezetônek valahol az Altiplanón. Bolívia egyháza ma már nem a spanyol papok és szerzetesek egyháza – ôk alapították Laját és templomát a 17. században. Már a gyarmati idôben voltak világi katekéták, akik a keresztényeket elôkészítették a szentségek vételére. Ma már fôleg indián nôket és férfiakat képeznek itt ki a fennsík településeibôl hitoktatónak, csoportvezetônek, vagy egyszeruen példás kereszténynek.

A liturgia szövege és a Szentírás már sok éve készen áll aymara és quechua nyelven, a legfontosabb indián nyelveken, amelyek ugyanakkor Bolívia hivatalos nyelvei is. A kiképzôközpontot Laja és a környezô 55 település Lengyelországból származó plébánosa, Cristobal Basilik steyler misszionárius vezeti. A steyler misszionáriusoknak nem messze a Mária-kegyhelytôl apácakolostoruk, a szomszédos településben pedig a férfi tagok számára berendezett rendházuk is van. Pasztorációs munkájuk a bázisnál kezdôdik: “Itt sokakat megkeresztelnek, de csak keveset evangelizálnak” – foglalja össze a helyzetet P. Bernhard Guhs, aki ugyancsak a katekéta-képzésben dolgozik. A hittel kapcsolatos alapismereteket katekézis útján és a számos kjis település bibliaköreinek közremuködésével aják át a Lajában képzett katekéták.

Hermana Irma lajai apáca a rendkívül számos helybeli szegény mellett a hitoktatók rendelkezésére is áll. A szerzetesek számára hosszú idôn át tilos volt a többnyire állami iskolában hitoktatást végezni. A hosszasan hatalmon levô katonaság félt az emberi jogokra és az egyenlôség tényére bôségesen apelláló felszabadítás-teológia eszméinek “bomlasztó” hatásától.

Irma nôvér nap nap után megemlékezik a pasztorális munkája gyökereirôl. A szerzetesnôvérek öt évvel ezelôtt megpróbáltak kutat fúrni, hogy vízellátásuk biztosítva legyen. Tíz méteres mélységben azonban kemény sziklatalapzatba ütköztek. Így az ivóvizet a mai napig is a régi kútról hozzák, a templom közelébôl. Az a kút ugyanis, amelyet a szerzetesek a 18. században fúrtak, ma is kitunôen muködik.

A történelem Bolívia majdnem minden templomában belehajlik a jelenbe. Sok, arannyal-ezüsttel, drágakövekkel gazdagon díszített oltár tanúskodik azokról az idôkrôl, amikor a világ leggazdagabb városa, Potosí a maga ezüstfolyamával hódolt Istennek. A Bolívia elsô fôvárosában, Sucreban álló régi templom félreérthetetlenül tanúskodik errôl.

La Paz székesegyházában ezzel szemben a szegénységre kell emlékeznünk. A Németországból jött Josef Clemens Maurer bíboros sírja is itt van. Maurer, az 1990-ben meghalt egykori zsinati atya mindig a szegények pártján állt – és ennek megfelelôen is élt. Szegények pedig Bolíviában nagyon sokan vannak. Maurer bíboros tanúságtétele emlékezetes és maradandó. Követôi is számosak.