A kutatók 41 bizonyítékot találtak a "sófeldolgozásra" egy part menti lagúnában, valamint egy 1300 éves fából készült, kenu evezőlapátot is felfedeztek. A sófeltárások felfedezése azt jelzi, hogy kiterjedt termelés és áruszállítás folyt a városokon kívül a Yukatán-félszigeten.
A kutatókat az lepte meg leginkább, ezek a kitermelések azt is jelezhetik, hogy az iparosodás előtti társadalmakban nem államilag ellenőrzött kitermelés folyt.
A kutatók szerint komplex rendszere volt a termelésnek és kereskedelemnek, melyről még csak most kezdenek el képeket nyerni. A kereskedelem alatt a kutatók szerint azt kell érteni, hogy a maják áruszállítóikkal a folyó mentén fel-le ingáztak, néha kenuikkal, néha gyalog.
Bár a maja művészet leírja a kenus kereskedőket, az evezőmaradvány felfedezése az első fából készült bizonyíték ebből a korból. A kutatók akkor fedezték fel a sóbányákat, amikor a Punta Ycacos lagúnában búvárkodtak. A maradványok korát Kr.u. 600-900 körülire becsülik.
A maják akkor hagyhatták el a bányákat, amikor a szárazföldi városokat is, azaz 900 körül. A helyszínen talált kerámiaedények azt sugallják, hogy a maja munkások a só begyűjtéséhez felforralták a tengervizet.
A kereskedelem két úton folyt. A sótermelő területeken a csapat ugyanis olyan maradványokat talált, melyek a szárazföld belsejében előállított eszközökhöz tartoztak. Emberábrázolású sípok és edények, valamint különféle korsók kerültek elő.
AJÁNLOM AZ OLDALT
