Nabateusok

- Petra, a sziklába vájt csoda -

 

A visszatérő utazók meséi inspirálták John Burgon viktoriánus tudóst, az angliai Chicester későbbi dékánját, hogy verset írjon Petra ősi városáról. "Keleti ég óvta rózsapiros csoda / Feleannyi idős, mint az idő maga." Burgon tévedett, mert Petra nem rózsaszín. Ugyancsak pontatlan Edward Lear olasz szakácsának, Giorgónak a megjegyzése, de a hely színeit illetően talán mégis kifejezőbb, "Ó, uram, olyan világba jöttünk, ahol csokoládéból, sonkából, curryporból és lazacból készült minden."

A jordán sivatag csaknem járhatatlan hegyláncának szikláiba vésett Petra ma is csak gyalogszerrel vagy lóháton közelíthető meg.

Az Elji falu közelében található vádi-Múszából, azaz Mózes völgyéből Petrába vezető ösvény helyenként alig több mint 1 m széles sikké, sötét szorossá szűkül. A sik csaknem 1,5 km-en át kanyarog a hegyekben, miközben hatalmas sziklák tornyosulnak a lent haladó emberek és állatok fölé. Sziklába vésett vízbevezető csatornák sorakoznak az óarany színű, faragott kőtömbök mindkét oldalán. A sik váratlanul véget ér, a homályból a napfényre lépve a látogató máris megpillantja Petra legpompásabb építményét, el-Kasnehet, ezt a ragyogó, sötétvörös, nabateus sziklatemplomot.

Petra ősi romjai

Az épségben maradt el-Kasneh vagy Kincstár szobrai, falfülkéi és oszlopai görög hatásra vallanak. Templom volt, síremlék vagy kincsesház ? Feltehetőleg mindhárom, noha neve egy legendából ered, mely szerint a tetején lévő urnában egy fáraó kincseit rejtették el. A helyi beduinok sok éven át (míg a szokást be nem tiltották) lövöldöztek az urnára a csillogó aranyeső reményében. Az épületet valószínűleg sírként használták, hiszen Petra bővelkedik sírokban, a sziklaoldalba vágott királyi Urna-sírbolttól a közemberek számára a falakba vájt temetkezési fülkéig és a félelmetes temetőaknáig, ahová a bűnözőket lökték be, élve...

A város szívében római kori romok tűnnek fel a látogató szeme előtt. A legfeltűnőbb a domboldalba épített hatalmas színház, melynek 33 sora több mint 3000 nézőt fogadott be. Szintén a rómaiak építették a 2. században a Petra forgalmas központján végighúzódó oszlopsoros utat, melyet egykor a piac szegélyezett. Itt volt a köztéri ivókút is, a nimfáknak szentelt forrás, hogy árnyékot s hűsítő vizet adjon a nyári hőségben.

Az oszlopsoros út a Temenosz-szentélyhez vezet, melyet eredetileg ajtók zártak el a külvilágtól. A közepén egymagában áll a feltehetőleg a Kr. e. 1. századból származó nabateus templom, a Kaszr el-Bint romja. A templom Dusára isten szentélye volt, bár nevének jelentése, "a fáraó leányának kastélya", hogy miért, az már örök rejtély marad. Az épülettől pontosan nyugatra egy sírboltban vagy templomban kapott helyet a mai múzeum. Sokkal nehezebben megközelíthető a hegyhátra épített, szintén urnával koronázott Deir, a kolostor, Petra egyik különösen megkapó látványossága. A nádi el-Deir hosszú kaptatóját vésett keresztekkel teli barlangok sora szegélyezi. A keresztek a város rövid ideig tartó keresztény korára emlékeztetnek, funkciójuk azonban ma már kideríthetetlen.

Kik voltak Petra lakói ?

Egy rendkívüli kézügyességgel megáldott nomád pásztornép, a nabateusok tették Petrát birodalmuk fővárosává, több mint 2000 évvel ezelőtt. Arábia északnyugati területéről vándoroltak el, s 600 év leforgása alatt, a Kr. e. 5. századtól, egészen az északi Damaszkuszig terjesztették ki birodalmuk határait. Az edomiták, ez a még régebbi népcsoport (Edóm vöröset jelent, s ennek a közel-keleti vidéknek ez a bibliai neve) élt korábban e tájon, a sziklavárost azonban már a nabateusok alapították. Saját építészeti stílust hoztak létre, egyedülállóan finom fazekasságot, valamint a Petra fennmaradásához és boldogulásához elengedhetetlen mesterséges vízmű-rendszert.

A stratégiailag fontos helyen, ősi kereskedő utak találkozási pontján fekvő Petrát folyamatosan felkeresték a Földközi-tenger mellékének országaiból, Egyiptomból, Damaszkuszból, Arábiából árut szállító kereskedők. Petra, e szinte bevehetetlen erőd által a nabateusok tartották a kezükben a karavánutakat, így gazdagodtak meg s virágzottak fel. A szikla mindennél fontosabb volt, így nem meglepő, hogy főistenüket, Dusárát kőtömbökkel és a síkben, valamint a városban mindenütt fellelhető obeliszkekkel jelképezték. És valamikor később a város a Petra, azaz Szikla nevet kapta.

A nabateusok a Krisztus születését megelőző és követő századokban érték el fejlődésük csúcsát, amikor is a városuk lakossága kb. 20 ezer főt számlált. Időről időre meg kellett védeniük magukat szomszédaik, különösen a rómaiak támadásaitól, akik Kr. e. 63-ban ostrom alá vették a várost. Végül Kr. u. 106-ban, láthatólag harc nélkül, sikerrel jártak, s Petra a Római Birodalom provinciája lett.

Bár a nabateus dinasztia elbukott, a nép több mint egy évszázadon át együtt élt a rómaiakkal. A város ez idő alatt sem veszített pompájából, a rómaiak felépítették a színházat és az oszlopsoros utat. Amikor a 4. században a keresztény Bizánci Birodalomhoz csatolták, a legnagyobb nabateus temetkezőhelyek egyikét, az Urna-sírt templommá alakították, és a város püspöki székhely lett. A 7. században győzedelmeskedett az iszlám vallás, Petra mozlim kori sorsáról azonban hallgat a történetírás, eltekintve a keresztes lovagok egyetlen, rövid ideig tartó ott-tartózkodásától, akik ekkor építették az egyik nyugati hegycsúcson álló várat.

A város újrafelfedezése

Johann Ludwig Burckhardt, fiatal angol-svájci felfedező 1812-ben Damaszkuszból Kairóba utazott. Ekkor hallott a hegyek közé épült ősi városról, s elhatározta, hogy felkutatja. Jól beszélt arabul, így felvette az Ibráhim ibn Abdalláh nevet, s mozlim kereskedőnek öltözött, aki fogadalmat tett Allahnak, hogy egy kecskét áldoz Áronnak a próféta sírjánál, a szóbeszédben hallott városra néző magas hegy, a Dzsebel-Harun csúcsán.

Erre a jól kifundált történetre azért volt szükség, hogy eloszlassa a helyi törzsfőnök bizalmatlanságát. Eljiben rábeszélt két beduint, hogy kalauzolják végig a Vádi-Múszán, át a síken el-Kasnehig, ahol is a köpenye alatt sikerült észrevétlenül lerajzolnia az épületet.

Rövid gyalogutat tett a városban, alkonyatkor feláldozta a kecskét az Áron-szentély lábánál, majd küldetését befejezve visszatért Eljibe.