Mayák

Közép-Amerika őserdeiben láthatók a Maják több mint 1.000 éve elhagyott templomai. A Mayák fejlett civilizációval rendelkeztek. Értettek az építészethez, matematikához, művészetekhez. Ezen kívül elég keveset tudunk róluk. Nem ismerjük felemelkedésük történetét, és bukásukról is csak kevés információval rendelkezünk.

Amikor Colombus Amerikába ért, a Mayák 700 éves civilizációja már megszűnőben volt. Gyakorlatilag a hátrahagyott épületeiből tudunk következtetni "titkaikra".

Legfőbb Istenségük a Nap volt, és halálos ellenségként tekintettek az esőre. Hátrahagyott nagy épületeiket Templomként kezeljük, de lehet, hogy más célra építették őket (pl. lehet, hogy a csillagok, bolygók mozgásának megfigyelésére használták). A néma kövek titkainak megfejtése, a világ minden tájáról vonzza a tudósokat.

A ma is látható épületek, az V. VI. század környékén épültek. Az épületeken látható, finoman kidolgozott domborműveket nem faragák, hanem gyorsan száradó agyagból formázták.

Az időjárás, és az évszázadok múlása, ezek többségét lerombolta, de a védettebb részeken még ma is jól láthatóak. A jellegzetes orrú "Maya arc", azonos a ma élõ leszármazottaikéval...

Az egyik meglepően jő állapotban fennmaradt, több mint 20 méter magas templom, jelentős régészeti felfedezéseket eredményezett az 50-es években. Elsőként, a belső falat borító, négyzet alakú lapok jelentése várt megfejtésre. 620, egymástól teljesen különböző lapot találtak. Amiről azt állapították meg, hogy a Mayák történelmének írásos dokumentuma. 30 évig tartott, amíg az egyik régész megfejtette azt, hogy az egyik lapon szereplő uralkodó (a tizen hatodik) ki is volt.

1952-ban a régészek lábnyomokra bukkantak, amik a kőpadló alá, egy homokkal elzárt folyosóhoz vezettek. Háromévi ásás után kiderült, hogy a folyosó végén, a piramis talapzatával egy szinten, egy kamra rejtőzik. Odabent fiatalemberek csontvázaira bukkantak. Feltehetően a kamra lepecsételésekor áldozhatták fel őket. Találtak egy háromszögletű kőajtót is. A mögötte lévő teremben, 4 méter hosszú kőlap alatt, szarkofág feküdt. A lapra, kereveten fekvő férfialakot véstek. E felfedezés idején, az űrhajózás még szenzációnak számított, ezért sokan azonnal űrhajóst véltek felfedezni az ábrán. Ma már tudjuk, hogy azt a férfit ábrázolja, akit ide temettek. A test felett látható kereszt, az életfát jelképezi, nincs köze a Kereszténységhez.

Minden jel arra utalt, hogy egy Maya király sírját tárták fel. A szarkofágban, egy díszes ruhába öltözött férfi csontvázát találták meg.

A felirat szerint a király azért halt meg, hogy egy újkor hajnalán, újra szülessen. Arcát szépen kidolgozott Jade maszk takarta.

A felfedezés után világossá vált, hogy a "templomok", hasonlóan az egyiptomi piramisokhoz, az uralkodók temetkezési helyéül szolgáltak. Kiderült az is, hogy ezek a rangos személyek nem Mayák voltak, hanem Közép-Mexikóból érkezett hódítók, akik egymás után foglalták el a városokat. A Mayák, a "Nyugat Urainak" nevezték őket.

Az emberek társadalomban elfoglalt státuszát, fejdísz jelezte (a király tollas fejdíszt viselt, míg a legalul álló parasztok csupán kis bóbitát). Külön réteget képviseltek a Nyugatról érkezett nemesek, a papok, és a Mayák vezetői, végül pedig a föld, és fejdísz nélküli rabszolgák.

Az esőtől rettegő Mayák számára fontos volt, hogy kiengeszteljék az Eső Istent. Szobraikon Őt, hosszú görbe orral, szögletes füllel, és kerek, kiguvadt szemekkel ábrázolták. Szinte minden épületükön látható, ezért a Mayák szimbólumává vált. Vannak templomok, melyeket kizárólag az Eső Isten alakja díszit. A Mayák állandó rettegésben élhettek, egyrészt az Őserdőtől, másrészt az Eső Istentől is féltek. Úgy tűnik, hogy többet tudhattak a Világegyetemről, mint a közvetlen környezetükről, a Földről.

Különlegesen faragott "Idol-t" találtak Copán-ban.

Egy másik város romjai között, mintegy 400 km távolságra ettől, a 30 méter magas főépületet, természetesen szintén, az Eső Isten alakja díszíti, de itt azonban egy másik jel is felbukkan (álkapcsában emberfejet tartó kígyó), ez az a kígyó, aminek segítségével a papok tartották a kapcsolatot, az Ősök szellemeivel. A főépület tetejére vezető lépcső, meredek, és keskeny. Valószínűleg a szertartásokat vezető papok használhatták, és itt mutatták be az emberáldozatokat is. Áldozatukat a csúcsról taszították a mélybe, hogy a túlvilág bejáratát jelképező udvaron haljanak meg.

A többi épülettől távolabb áll, a kicsiny ablakairól "galambdúcnak" elnevezett épület, ami a kutatók szerint csillagvizsgáló lehetett. Szerintük, a lőrésszerű ablakokon kitekintve vizsgálták a Mayák a csillagok mozgását, és azokat feljegyezve, részletes táblázatokat és naptárt készítettek. Pontosan rögzítették, pl. a Vénusz mozgását. (Azok, akik a Mayák földön kívüli kapcsolataiban hisznek, ezt tekintik bizonyítéknak). De, hogy valójában mire használták a Mayák ezt a galambdúcszerű épületet, nem ismerjük, csak feltételezések vannak.

A III. századból maradtak fenn Maya csillagászati feljegyzések. Innen tudjuk, hogy a húszas számrendszert alkalmazták, és ismerték a "0" szám fogalmát, amit vörös szemmel jelöltek. Tőlük teljesen függetlenül, csak 300 évvel később fedezték fel Indiában a "0" szám fogalmát…

A Mayák valamennyi városukat ugyanazon alaprajz szerint építették. A város a Kozmoszt jelképezhette. Fő tengelye Keletről (a születés irányából), Nyugat felé haladt, ahol a Nap lenyugszik, és az élet véget ér. A központi tér, a Túlvilág tavát jelképezte. Onnan figyelték, és irányították az Ősök, hitük szerint, a Földi eseményeket. Az épületek belsejében vörös festék nyomai láthatók, amit a templomok kifestésre használtak. A körben álló templomokban a papok emberáldozatokat mutattak be, és a sötét belső kamrákból vizsgálhatták a csillagokat. Az egyik, bonyolult rajzolatú kőemlékműről tudjuk, hogy 378. január 16.-án, hadvezér érkezett Nyugatról.

Az akkori uralkodó, ezen a napon halt meg. A "jövevényt" 380.-ban tették meg királlyá. Őt 445.-ben követte a következő, de már utolsó uralkodója a városnak. A királyok, egy kőbaltákat, és kőkalapácsokat használó nép felett uralkodtak. Ezekkel az egyszerű szerszámokkal alkották meg finom faragványaikat, és a hatalmas méretű templomokat.

A legnagyobb Maya városnak 40.000 lakosa lehetett, romjait csak egy évszázada fedezték fel, több mint 1.000 éven át, rejtve maradtak a dzsungelben. Egyértelmű jelek utalnak arra, hogy nem csak vadásztak, hanem az Őserdei irtásokon kukoricát, és babot termesztettek.

Valószínűleg az erdőirtás, és a föld túlművelése vezethetett a Maya városok hanyatlásához. Az uralkodók egyre többet követelhettek alattvalóiktól. Ezektől a követelésektől, (amik között lehettek emberáldozatok is), valószínűleg fellázadhattak. A felkelés részletei nem ismeretesek, de bizonyos, hogy éhínség lehetett, és az ivóvíz elfertőződött, mert számtalan holttestet dobtak, az Istenek kiengesztelésére a folyókba, és tavakba. A városlakók pedig valószínűleg ezért menekülhettek el…

A városok elhagyásával, és a hadvezérek elüldözésével nem ért véget a Mayák története. Jóllehet, kiderült, hogy a hadvezérek emberáldoztai hiábavalók voltak, az emberek hinni akartak valamiben. Nyugatról idegen papok érkeztek, akik új várost építettek, és uralmuk még kegyetlenebbnek bizonyult, mint a korábbi hódítóké. Jelképük a kígyó volt, de nem a korábbi, mindent látó, hanem egy ádáz, dühös Istenség, ami jelen volt minden templomban.

Az új papok ismét bevezették az emberáldozatokat. Mivel folyton háborúskodtak, hadifoglyaikat áldozták fel az Isteneiknek. Templomaik hatalmasak voltak, de már nem EGY uralkodót, hanem egy egész papi kasztot jelképeztek. Senki sem tudja, hogy mennyi ideig uralkodtak az itt élők felett.

A Mayákat templomaik építésére kényszeríttették, vagy arra, hogy katonaként hadifoglyokat szerezzenek a következő emberáldozatok bemutatásához. A harcosok templomában állt a legfőbb áldozati oltár, amit szintén a Napnak szenteltek, de ezen már élő emberek szívét áldozták fel.

Számos rajz örökíti meg ezt a szertartást. Az áldozatot a kőre szorították, hogy az Istenség könyörtelen arcát lássa utoljára, és a pap többnyire obszidiánból készült késével felhasította a mellkast, és a még dobogó szívet emelte a magasba. Több ezer embert áldoztak fel. Csupán a talapzat faragásai, 20.000 fejet ábrázolnak…

Egyszer azonban ennek is vége lett. Lehet, hogy az újabb felkelés történetét sohasem tudjuk meg. A Mayák megelégelték az idegenek uralmát, a harcokat, a vérontást, és új lakóhelyet kerestek maguknak az Őserdőben.

Tehát a Mayák nem hagyták el félszigetüket, békés gazdálkodókká váltak az erdőben. Az ötszáz évvel később érkező, európai felfedezők, már csupán gazdálkodók elszórt csoportjaként találkoztak velük.

Mexikó és Guatemala határán élnek azok az indiánok, akik a Mayák közvetlen leszármazottai, akik ma is ismerik az ősi nyelvet. Ez a néhány száz ember viszi tovább őseik kultúráját. Körülöttük már modern módszerekkel termelnek, de Ők ma is, kis településeken élnek az erdőben, mintha az egykori hatalmas városokhoz nem lenne közük.

Vizük erősen meszes, ihatatlan, ezért tiszta vizet, a fákat körülfonó liánokból nyernek. A féktelen erdőirtás azonban lassan megfosztja a törzset fő életterétől, az érintetlen Őserdőtől.

Népük hagyományai szerint, időről, időre, kisebb területeket égetnek fel belőle maguknak. E termőföldeket 2-3 évig használják, aztán évekig pihentetik, és ismét megművelik. Módszerük már 1.000 éve működőképes, anélkül, hogy károsítaná a környezetüket. Ma azonban nincs idő a föld kipihentetésére...